A pletykák szerint január 28-án gördül ki a hivatalos BlackBerry 10.2.1

4_0

A BlackBerry 10.2.1 OS verzió kibocsátása körül igen sok szóbeszéd alakult ki a közeli, sőt, a kicsit távolabbi múltban is.

Már tavaly júniusban azt lehetett hallani, hogy a kiadás dátuma valamikor 2014 januárjának közepe tájára lesz tehető bizonyos szolgáltatóknál és a 10.2.1+ (pluszos, továbbfejlesztett) release 2014 júniusban lesz elérhető.

Nem szükséges mondani, hogy január közepén már túl vagyunk, és egyelőre nem történt semmi, azonban számos jel arra mutat, hogy nincs már messze a hivatalos kiadás.

Először is, azután bizonyos szolgáltatók szintén januárról beszélnek a kiadás dátumát tekintve, a legújabb kiszivárgott verzió, az OS 10.2.1.1925 különös módon új fájlokkal lett update-elve és új aláírást kapott január 8-án,  az OS 10.2.1 fejlesztői verziója hivatalosan letölthető, ezen felül mostanra több forrás egybehangzóan állítja, hogy a kiadás hivatalos dátuma január 28. lesz bizonyos régiókban (EMEA, APAC). Mások szerint azonban az említett napon globálisan kijön az új OS.

Hogy mi lesz valójában, az természetesen -mint mindig- idővel kiderül, ha előbb nem, akkor 28-án.

Az új OS verzió olyan újdonságokat hoz, ami szó szerint döntő lehet abban, hogy valaki megvegyen ill. megtartson-e egy BlackBerry 10-es készüléket, avagy ne…

Az egyik legsarkallatosabb ilyen fejlesztés az Android APK fájlok közvetlen letöltésének és telepítésének, futtatásának lehetősége, amit természetesen már sokunk kipróbált az eddig kiszivárgott OS verziók valamelyikének telepítésével, és számos egyéb új funkcióval, lehetőséggel is megismerkedhettünk. Így ízelítőt kaphattunk abból a világból, amit az új OS fog elhozni.

Mindent összevetve jó lenne a BlackBerry részéről nem nagyon húzni az időt tovább, mert az idő jelenleg egyáltalán nem a BlackBerrynek dolgozik, hiába jött egy “erős ember” Chen személyében, önmagában a kirugdalások ténye és a határozott tekintet a fotókon édeskevés… Az embereknek ütős OS kell – és bizony új készülékeket is szívesen látnánk végre a BB10 palettán (nem csak rajongók Photoshopos koncepcióit), konkrétan beharangozva, mondjuk úgy tavaszi, minimum nyár eleji megjelenéssel.

A BlackBerry hivatalosan nem erősítette meg a 28-i dátumot. Addig is várunk türelemmel. Mint mindig.

Comments

Hozzászólás

Válasz erre

F