Android a BlackBerryn: vajon többet árt, mint használ?

Logo-blackberry-android

Az alábbi eszmefuttatásban az az igazán érdekes, hogy nem saját, még csak nem is egy fanatikus BlackBerry-fan gondolatmenete, hanem egy úgymond független szakblogger cikke, véleménye a sokakat megmozgató témában: kell-e az Androidos BlackBerry?

Az alábbiakkal nem feltétlenül és nem teljes mértékben ért egyet blogunk, de érdekes és elgondolkodtató dolgokat tartalmaz.

Az Infoworld.com bloggere mindjárt egy sommás kijelentéssel, eléggé egyértelműen állást foglal cikke elején:

Az Android-stratégia egyáltalán nem biztosan nyerő a BlackBerry számára, méghozzá piaci, kivitelezési és technológiai okokból egyaránt.”

„A BlackBerry legújabb okostelefonjai, mint pl. a Classic és a Passport dacára továbbra is folytatólagosan egyfajta érdektelenséggel küzd. A BlackBerry hardverek úgy tűnik, mintha arra lennének ítélve, hogy a történelem szemétdombján végezzék. A fanok azonban ennek dacára továbbra is valamiféle eljövendő megváltóban reménykednek, amellyel -reményeik szerint- majd kirukkol a közeljövőben a valaha szebb napokat megélt cég, amely régen domináns szerepet játszott a mobil eszközök piacán.

Az utolsó szalmaszál, amelybe a reménykedő, hithű rajongó kapaszkodhatott, az a hír lett, hogy a BlackBerry egy új, ősszel megjelenő készülékéhez Androidot fog adoptálni. Válaszképpen a BlackBerry PR személyzete olyasmiket adott ki, amiben úgymond tagadják is, meg nem is a felröppenő hírt. Nem győzik hangsúlyozni, hogy mennyire elkötelezettek a biztonság iránt, és így a jelenlegi BlackBerry 10 OS iránt, de nem hajlandóak semmit mondani a jövőbeli tervekről, amelyeknek az Android részese lehet. Semmi nincs kizárva, semmi nincs kőve vésve – az Android-szalmaszál tehát továbbra is kész arra, hogy megragadják.

Kézenfekvő megoldásnak tűnhet azt sugallni, hogy egy bukásgyanús készülék (azért itt még talán nem tartunk… – a szerk.) használjon Androidot. Emlékezzünk rá, pár éve a Nokiának is hasonló módon javasolta a Microsoft a gyenge Windows-telefon eladások miatt, hogy hagyja el saját platformját a Windowsért cserébe. Évekkel korábban pedig a Hewlett Packardnak mondták ugyanezt a WebOS kudarca okán.”

„Az észérv a következő: az Android népszerű, így az Android használata népszerűvé fogja tenni a készülékedet, és újra egy rakás pénzt kereshetsz…”

„A BlackBerry természetesen évek óta szövetségben áll az Androiddal. Már 2012-ben megígérték az OS 10 bejelentésekor, hogy az képes lesz Android programok futtatására. Az ígéret időközben mindig változott, s ami a gyakorlatban lett belőle, az egy fejlesztői eszköz, amellyel portolni lehetett Android alkalmazásokat BlackBerry 10-re. Legutóbb pedig ehhez jött egy módszer, amellyel Fire OS alkalmazásokat lehet futtatni. (A Fire OS az Amazon.com nem túl sikeres Android-verziója.) Ez a fajta Android-kompatibilitás összességében nem sokat segít a BlackBerry eladásokon.

Az 1. ok az, hogy azok a Fire OS alkalmazások nem túl jól illeszkednek a négyzet alakú, nem sztenderd kijelzős készülékekre (Q5, Q10, Classic, Passport). A valódi Android platformra való áttérés sem fog sokat segíteni ezen a problémán.”

2. dolog: A profit nem jön könnyen Android platformon.
„Még az olyan nagy cégek is, mint a Sony, az LG, a HTC, vagy a Samsung, évek óta kínlódnak, pedig ők az Androidos készülékek top eladóinak számítanak.
Az Android meglehet ugyan, hogy a legnépszerűbb mobil platform a világon, azonban az Androidos készülékek hardveres szinten igencsak hasonlítanak egymáshoz, így aztán igen nehéz kitűnni a sorból. A Samsungnak mondjuk sikerült, pl. a Note sorozattal, vagy a Galaxy S szériával.
Mások nem voltak ennyire szerencsések.
A világ legnagyobb részében nem keresnek jól az emberek, így a legnagyobb keletje az olcsó Androidos készülékeknek van. Így aztán belép a képbe Kína, végeláthatatlan számú, korábban sosem hallott márkanevekkel, amelyek szinte naponta születnek, s meglepő minőséget nyújtanak, a nagyokkal nem hogy versenyképes, hanem egyenesen azokat megalázó árakon.
(Valóban: Oppo, Zopo, iNew, Xiaomi, és az ég tudja még mennyi új és feltörekvő gyártmány, és csak úgy röpködnek a 6-8 magok, az izmos akkuk, az 5-6 collos full hd IPS kijelzők 40-50-60-80 ezer forintért – a szerk.)
A BlackBerry nem versenyképes ezeken a piacokon.
Ez a tény a kiugrás lehetőségét teljesen máshová helyezi: a potenciálisan fizetőképesebb piacok irányába. Az egyik ilyen a hardveres védelem, a biztonság területe, ahol egyértelmű, hogy ki a király.”
3. A BlackBerry-felhasználók imádják a billentyűzetet: az Android-felhasználók nem annyira.
„A BlackBerrynek számtalan ikonikus fizikai billentyűzettel ellátott készüléke van, amelyek talán (hangsúlyozzuk: talán) szélesebb közönségre találnának Androiddal. BlackBerry 10 készülékek számára ez egy szűk, de létező piaci rés, vannak, akik ezt keresik.Azonban amikor évekkel ezelőtt az Android-gyártók megpróbálták ugyanazt, azaz a fizikai billentyűzetet, az ilyen készülékek igen rosszul fogytak. Ami azt illeti, egyre kevesebb lett belőlük az idők során, s mára nincs is lényegében. Az Android felhasználók nem igénylik.Talán megér egy tesztet, hogy lássuk a jelen helyzetet, de rizikós a dolog, mert a piac számára ez azt jelezné, hogy a BlackBerry 10 halott, függetlenül attól, hogy mennyire pörgeti a cég az Androiddal való kijövetel témáját. Ha egy Androidos, fizikai qwertys készülék bukna, nem valószínű, hogy a cég úgy folytathatná, ahogy eddig.Biztonságosabb teszt lehetne az, ha a BlackBerry liszenszelné billentyűzetét egy Androidos készülékgyártónak, vagy ha – a Typo kinyírása helyett előrukkoltak volna egy liszensz-ajánlattal, hogy teszteljék a piacot.”4. A BlackBerry biztonsági előnyeit lehetséges, hogy nehéz lesz replikálni Androidon

„Senki számára nem kérdéses, hogy a BlackBerryk a létező legbiztonságosabb készülékek. Ami kérdéses: valójában a felhasználók mekkora hányada számára szükséges a biztonságnak ez a szintje?

Tekintve, hogy a BlackBerry eladások az összes mobiltelefon-eladás kevesebb mint 1 százalékát teszik ki, és mivel az iPhone-okat és bizonyos Android készülékeket is biztonságosank tekinti a kormányzati dolgozók jó része, ezért a biztonság területére, mint olyanra nehéz másként tekinteni, mint szűk piaci résre.

Ettől még a piaci rések is lehetnek profitábilisek, különösen bizonyos ügynökségek esetében, amelyek hajlandóak nagy pénzeket áldozni biztonságilag megerősített felszerelésekre.

A BlackBerry bár állítja, hogy az Androidot is képes lenne biztonságossá tenni, ezt fenntartásokkal kell fogadni. A cég évek óta kihívásokkal küzd saját platformján is a téren, hogy a frissítéseket, hibajavításokat menetrendre kiadja – nincs ok feltételezni, hogy e dolog sikeresebben menne Androidon.

A fenti érvek, tények arra mutatnak, hogy az Android stratégia nem tekinthető biztos nyerőnek a BlackBerry számára, ellenkezőleg. Az esélyek ez ellen szólnak, s az Androidos út veszélyes úttá is válhat, ha naivan, vagy hanyagul kivitelezik.”

A teljes cikk eredetiben itt olvasható.

 

Comments

Hozzászólás

Válasz erre

F