BlackBerry Mercury = DTEK70?

gsmarena_001

Nem is egy videón, hanem egyből videók tömkelegén mutatta meg magát a BlackBerry legújabb reménysége, a Mercury kódnevű készülék, miután gyártója, a TCL a minap bemutatta a prototípust a CES2017-en.

Mint pl. az alábbin:

A Mercury jó BlackBerrys szokáshoz híven meglehetősen váratlan hirtelenséggel bukkant fel a semmiből. Mármint nem teljesen, mert azért volt előjele, még valamikor nyár elején, amikoris őszre ígértek – nem is egy, hanem mindjárt két készüléket. Ha még emlékszik rá valaki, Vienna (később Rome) és Hamburg fantázianévvel szivárgott ki még tavaly áprilisban két androidos készülék terve. A Vienna-ból Rome lett tehát, majd pedig Mercury, a Hamburg-ból meg semmi (hacsak a DTEK60-at nem nevezhetjük valamiféle manifesztációjának, bár a tervezett Hamburg és a megvalósult DTEK50/60 specifikációi, s főleg a tervezett kinézetük egyáltalán nem stimmelnek).

Érdekes “újítás” a névadás terén a Mercury név, amit nehezen tudunk hova tenni, miután sem a korábbi betű/szám kombinációs koncepcióba, sem az európai nagyváros-nevek sorába nem illeszkedik. Hirtelen nem jut az ember eszébe más, minthogy valamiféle új bolygónév-sorozat koncepció nyitó szériája, esetleg valami tisztelgés a Queen együttes legendás énekese előtt, de mivel utóbbi pont olyan valószínűtlen, mint hogy egy telefont a higanyról nevezzenek el, így marad az első verzió. Ami egyébként még korántsem végleges, sőt, minden bizonnyal csak egy kódnév. A szóbeszéd szerint az is elképzelhető, hogy hivatalosan BlackBerry Press néven fog debütálni a készülék.

Viszont a legújabb információk arról szólnak, hogy a Mercury neve egyszerűen DTEK70 lesz, ahogy azt a gsmarena ezen oldala is mutatja.

A specifikációk tekintetében a nevezett oldalon sok érdekesség látható, amiről eddig nem volt szó, s bár ezek az adatok továbbra sincsenek kőbe vésve, azért tájékoztatásképpen megteszik:

http://www.gsmarena.com/blackberry_dtek70-8508.php
mercury

A készülék tervezett specifikációit tekintve tehát jelenleg az alábbiakat tudhatjuk (vagy remélhetjük):

  • Kapacitív érintős BlackBerry fizikai billentyűzet
  • 4,5 collos IPS kijelző, 1920 x 1080 pixel, ~490 ppi pixelsűrűséggel
  • teljes érintős multitouch kijelző
  • Android OS 6.0 Marshmallow
  • Qualcomm MSM8996 Snapdragon 821 chipkészlet
  • CPU: négymagos (2×2.15 GHz Kryo & 2×1.6 GHz Kryo)
  • GPU: Adreno 530
  • Bővítőkártya: microSD, max. 256 GB
  • Belső memória: 64 GB
  • RAM: 4 GB
  • Kamera: hátoldali 13 Mpixel, frontoldali: 8 Mpixel
  • Sztereó hangszórók
  • 3,5mm-es jack csatlakozó
  • aktív zajszűrés dedikált mikrofonnal
  • Wi-Fi: 802.11 a/b/g/n/ac, dual-band, WiFi Direct, hotspot
  • BT: v4.2, A2DP, LE, EDR
  • GPS: A-GPS, GLONASS, BDS
  • FM rádió: megerősítésre vár
  • USB: igen
  • Érzékelők: ujjlenyomat (frontoldali), gyorsulásmérő, giroszkóp, közelségérzékelő, iránytű
  • Üzenetkezelés: SMS, MMS, Email, Push Email, IM, BBM
  • Böngésző: HTML5
  • Akku: házilag nem eltávolítható Li-Ion, kapacitás: egyelőre ismeretlen
  • Gyorstöltés: támogatott

Comments

Hozzászólás

Egy válasz

  1. hegee1983 2017/03/13

Válasz erre

F