Felbukkant az első fotó a Passport ‘Oslo’ változatáról

BlackBerry-Oslo

A BlackBerry Passport már önmagában, alapból is méltóságteljes, szép, elegáns jelenség, és nem csak a méreténél fogva. Hivatalos kiadása óta egyre-másra jönnek ki különféle verziói.

Kezdetben vala ugye az “alap”, avagy normál Passport, fekete házzal. Nem kellett túl sokat várnunk, hogy kijöjjön fehér párja, hiszen együtt tervezte meg őket anno a dizájner-csapat.

Kicsivel később  érkezett a dögös vörös változat, amely elégé kapós, hiszen baromi jól néz ki. Meg is kérik az árát, főként Magyarországon, ahol akár 30-40 ezer forinttal többet is elkérhetnek egy ilyen példányért, új állapotban. (Szerencsésebb országokban ill. forgalmazóknál hajszálra megegyezik az ára a feketével és a fehérrel.)

1417904183-_BlackBerry-Passports

Jöttek azután a különféle Porsche Design koncepció-Passportok (amelyek még csak számítógépes grafikaként léteznek), de a prémium kategórián belüli prémium kategóriába kisvártatva megérkeztek a különféle, külsős cégek által gyártott/átalakított bronz, rózsaarany, arany, ill. aranyozott Passportok is, amelyek nem csak koncepció szintjén léteznek, hanem tényleges, megvásárolható termékként, főként az Egyesült Arab Emirátusok és egyéb hasonló helyek nem éppen visszafogottságáról ismeretes, ám annál gazdagabb lakosságának nagy örömére.

1412614288073_031955

A BlackBerry “Útlevele” úgy látszik, sok dizájner fantáziáját megmozgatja, és mindegyikük szeretné látni, mit lehet még kihozni belőle, hogy lehetne még szebbé, netán funkcionálisabbá, érdekesebbé tenni.

Legutóbb az AT&T szolgáltatónál ültettek a gyakorlatba egy izgalmas,  lekerekített sarkú koncepciót, nevezett szolgáltatónál már kapni is lehet ezt a kétségtelenül vonzó készülékváltozatot. Hogy szebb-e mint az eredeti, az persze nézőpont kérdése, ahhoz, hogy ezt eldönthessük, élőben is jó lenne látni. Mindenesetre igen szépen sikerült példány.

Passport_ATT

A Passport nemrég új fantázianével bukkant fel. Ez a verzió tulajdonképpen nem más, mint egy módosított házú AT&T Passport, amely változat az Oslo nevet kapta (ki tudja, pontosan miért). Kétségkívül van benne valami hűvös, skandinávos, de nem szeretnénk belemagyarázni semmit, már csak azért sem, mert ehhez képest -állítólag- kínai piacra szánták a terméket.

A pletykák szerint az Oslo június végén kerülhet az üzetekbe (Kínában és kis számban egyéb régiókban). Specifikációit tekintve igen hasonló, szinte azonos az eredeti Passporttal a beltartalom. Az Oslo így pl. 3450 mAh-s akkuval és 10.3.2-es OS-sel érkezik majd- de mi itt Európában jó eséllyel sosem fogjuk élőben látni…

 

 

Comments

Hozzászólás

Válasz erre

F