Itt a következő androidos BlackBerry (?)

blackberry-vienna-android

Néhány napja beszédtéma már a BlackBerry soron következő Android operációs rendszerű készüléke különböző szakfórumokon, így most mi is vetettünk rá egy pillantást.

Alig mondta ki John Chen egy interjúban, hogy a Priv után a cég készülékek egész garmadájával készül a jövőre, máris kiszivárgott a fentebb említett -szintén fizikai qwertys- készülék, egyelőre számítógépes render formájában.

A rajongók hamarjában üdvözölték a koncepciót, nézzük meg azonban közelebbről, mivel is lesz dolgunk, ha egyáltalán megjelenik ez a készülék. Emlékezzünk rá, hogy kb. egy éve volt szó két igen szofisztikált, kifordítható (tehát alapból elrejtett) qwerty billentyűzetes készülékről, amelyekről aztán teljesen elhallgatott a cég, és eltűntek a süllyesztőben.

Pozitívum, hogy e készülék nem egy már meglevő modell változatlan specifikációkkal és hardverrel, újragondolt házzal, mint ahogy pl. a Passport Silver Edition esetében tapasztalhattuk, hanem egy ténylegesen új telefon lesz (már ha lesz belőle valami).

Mindenképpen további pozitívum a legszebb Sony Ericsson P1i hagyományokat (csak viccelünk) követő kialakítás: candybar qwertyvel. Kérdés, hogy mennyire érdekli ez a dolog a vásárlóközönséget manapság (hiszen pl. pont a Sony, de a Motorola és mások is -állítólag- egy ideje az érdeklődés hiánya miatt álltak le a fizika billentyűzettel). Nekünk tetszik, főleg úgy, hogy egy kifejezetten szép, nagy érintőkijelzővel párosul. A Galaxy S6 Edge-re utólag felbütykölhető qwerty-borzalomhoz képest egyenesen világbajnok.

A név tekintetében: “Vienna”, nos, ez újfent érdekes kérdés. Tetszetős a név, és a BB10 vonal utóbbi időkben használatos koncepciójába is beleillik. Azonban senki ne vegyen rá mérget, hogy ez maradni is fog. A kellemes hangzású Venice-t az utolsó percben nyírták ki, s lett belőle Priv, merthogy ugye Privacy, magánélet, adatbiztonság, privilégium, satöbbi. Ha ezt a koncepciót akarják nyomni, akkor a Vienna is hamar azon kaphatja magát, hogy egy betépett marketingtalálkozót követően máris mondjuk Secu lesz a neve, vagy ilyesmi. Persze néhány tucat új betűtípusra is számíthatunk.

Majdnem örömteli, hogy a BlackBerry marketingesei kis híján (de már tényleg csak kis híján) újra rájöttek, amit pl. az Apple soha el sem felejtett: nevezetesen hogy nem olyan nagy baj az, ha a készülék hátulján a céges logotípia rendesen látszik, miközben a tulajdonosa telefonál. Ez ugyanis (komoly gond, ha már ezt külön el kell magyarázni) remek ingyenreklám-lehetőség. Érdekes módon a régi BlackBerry szériák tervezői ezzel még tökéletesen tisztában voltak. A Bold, Curve, Pearl, stb. készülékeken az emblémát a hátoldal felső harmadába tették. Egy ilyen szép logót/emblémát, mint amilyen a BlackBerry-é, amúgy is szakmai kötelességünk megmutatni. Pont.

Nos a Viennánál valami újra derengeni kezdett, és bátortalanul, de megindultak a logóval felfelé (legalábbis az egyik verziónál). Így szinte már látszik is majd félig-meddig, ha kézbe vesszük. Amiről a klasszikus Milne-idézet jut eszünkbe:

– Segítség! – suttogta Micimackó, de csak halkan és finoman, hogy ne zavarjon vele senkit

A tényekre szorítkozva: a Vienna billentyűzete ránézésre méretre és kialakításra is megegyezik a Priv tasztatúrájával. A design elölről leginkább a Passport Silver, hátulról talán főként a Leap vonalát követi, a hátlap struktúrája is az utóbbihoz hasonló. Kategóriáját tekintve vélhetően a közép- vagy felső középkategóriába fog illeszkedni, remélhetőleg kellőképpen csábító kezdőárral, ami segíthet elérni a Chen-féle bűvös évi 5 milliós eladott példányszámot készülékfronton, amennyiben valóban már a jövő év elejétől elérhető lesz a Vienna.

Sajnos részletesebb hardveres specifikációk, pl. a kijelző felbontása, mérete, a processzor típusa, a RAM mennyisége, vagy a memória bővíthetősége kapcsán egyelőre nem állnak rendelkezésre további információk. Amint ez változik, természetesen azonnal jelentkezünk, és közzéteszük a legújabb fejleményeket.

Comments

Hozzászólás

Válasz erre

F