John Chen kicsit ideges…

… az idegesség tárgya pedig az, hogy Nagy-Britanniában be szeretnék tiltatni a titkosított üzenetküldést. A korlátozás többek között érintheti a BBM, WhatsApp és a Snapchat alkalmazásokat, s ez ellen emelte fel hangját a kedvenc vezérigazgatónk, de nemcsak a BlackBerryre, hanem Rátok, okostelefon-felhasználókra is vonatkozik az, hogy bajt okozhat a titkosítás megszűnése.

Chen a LinkedInen osztotta meg gondolatait a magántitok és a nemzetbiztonság kérdéséről, mely lényegében az, hogy a titkosítás-mentesség csak a hackerek munkáját könnyítené meg.

A BlackBerry vezérigazgatója azzal érvelt, hogy nem bizonyított a titkosított adatátvitelt használó csevegőprogramok szerepe a párizsi merényletekkel kapcsolatban, mégis erre hivatkozva tipornák porba az emberek jogát a magánélethez, csakúgy, mint az állami és vállalati érzékeny információkat. (szerk: félreértés ne essék, nem az a baj, ha a bűnüldöző szervek meglátják pár bugyis képet a felhasználóról,* hanem az, hogy a hackerek sokkal könnyebben ellophatják a személyes adatokat és az üzleti titkokat is.) Az utóbbi idők támadásai a nagyobb cégek ellen, mint például a Sony is, arra buzdították a celebeket, hogy kiálljanak a könnyen feltörhető okostelefonok javítása mellett azok titkosítási képessége terén.

A titkosítás megszűnése ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a terrorelhárításnak könnyebb dolga lesz, hiszen ezzel a terroristák is tisztában lesznek. A kódolt nyelven történő kommunikáció ezért nagyobb szerepet kaphat: megújulhat, jelentősen változhat időről időre.

Több oldalfeltörés elszenvedése után a szerkesztőség tagjai is maximálisan egyetértenek azzal, hogy az adatbiztonságra igenis szükség van, hiszen a legmodernebb titkosítási módszerek ellen nem éri meg felvennie a harcot a hackereknek, ám nagyon vonzó lenne számukra a könnyű célponttá tett magánembereket és vállalkozásokat a jövőben megfosztani minden információtól, mely okkal nem nyilvános.

Ti mit gondoltok erről a kérdésről? Jó ötlet, rossz ötlet, hagyjanak már békén? 😀

* egyébként de, az is.

Comments

Hozzászólás

Válasz erre

F