Most már valóban itt a Viber a BlackBerry World-ben

IMG_20140424_193637

Igen, megjött hozzánk is, már letölthető az alkalmazásboltból, él, virul – de egyelőre nem sok köszönet van benne.

Felszuszakoltam ugyanis az imént gyorsan a szolgálati Z30-ra, és hát magam sem vagyok elájulva tőle. Egyrészt valóban egy Android portról van szó, de nem ez a fő gond.
A BlackBerry World-ből letöltve első indítás után kínosan hosszú ideig nem történik semmi, nézegethetjük a fekete kijelzőt. Már éppen a taszk kilövésén kezdtem morfózni, amikor nagy nehezen megjelent a jól ismert Viber logó a kijelzőn. Ezt követően az aktiváló SMS-t szeretné elküldetni magának a program – nos, sikertelenül.

IMG_20140424_195344

Némi homokórázás után közli a rendkívül informatív hibaüzenetet, miszerint: “Hiba”.

És ennyi. Gratulálunk, Viber! Bizonyára komoly fejlesztőmunka áll e teljesítmény mögött. Nem, valójában nem, inkább azt érzem őszintén szólva, hogy nagy ívben tettek erre a verzióra Viberék, nem véletlenül csak egy Android port ez.

A sideloadolt Android verzió ehhez képest legalább fut, és minden funkciója működik. Aki nem szeretne hosszasan foglalkozni, kísérletezgetni ezzel a zsákutcával, annak egyelőre tehát nem javasoljuk a telepítését.

IMG_20140424_194240

Ha egy ezidáig működő sideloadolt Viber apk-d van telepítve BlackBerry 10 készülékeden, akkor hagyd is fenn, és használd nyugodtan! Akinek nincs, annak itt az útmutatónk, hogyan telepítsed.

Később természetesen jelentkezünk a fejleményekkel, addig is várjuk mások tapasztalatait is itt a blogon vagy Facebook oldalunkon!

Letöltés (kizárólag mazochistáknak):

Kompatibilis készülékek:

BlackBerry Q10
BlackBerry Q5
BlackBerry Z10
BlackBerry Z3
BlackBerry Z30
Porsche Design P9982

Letöltés:

a készülék alkalmazásboltjából (BlackBerry World), vagy innét:

(Szken vagy katt a képre!)

 

Comments

Hozzászólás

2 válasz

  1. AkosBlackBerry 2014/04/25
  2. Farkas 2014/05/03

Válasz erre

F