Tavaly ilyenkor erről beszélt a BlackBerry-tábor

600x450xMerkelBlackberry_thumb.jpg.pagespeed.ic.0oEHzwwuH2

Éppen egy éve, hogy Chen cége felvásárolta a német Secusmart biztonsági megoldásokat szállító céget. Akkor azt írtuk:

Nem is kerülhetett volna jobb kezekbe, mint a biztonság szinonímájaként ismert BlackBerryhez.

A lépés utólag is logikusnak és következetesnek bizonyult: a BlackBerry továbbra is kitartóan piacvezető szerepre törekszik a biztonságos mobil megoldásokban: elsősorban szoftveres téren, de -egyelőre még- a saját maga által gyártott hardverekkel is.

 

Másik hírünk tavaly ilyenkor szintén Németországhoz és a Secusmarthoz kapcsolódott – ugyanis a német szövetségi minisztérium a korábban kipattant lehallgatási botrányok fényében hivatalos nyilatkozatot tett. Szóvivőjük akkor ezt mondta:

Kizárólag a BlackBerry okostelefonjai felelnek meg a minisztérium biztonsági előírásainak a Secusmart technológia használatához.

Ezután hozzátette, hogy számos márka megvizsgálása után jutottak erre a következtetésre.

Ezzel abszolút összecseng az USA védelmi minisztériumának (DoD) minap közzétett jóváhagyása, amely közvetve ugyanennek az elismeréseként is felfogható.

Harmadik hírünk tavaly ilyenkor John Chen-ről szól, aki akkor cáfolta a BlackBerry megvásárlására vonatkozó szóbeszédet:

Chen

Nem került semmilyen konkrét vételi ajánlat az asztalomra… de az emberek imádnak beszélni… ám a beszéd még nem ajánlat.

Nos, azóta a BlackBerryt hírbe hozták fűvel-fával, a Microsofttól kezdve az Apple-ön keresztül a Samsungig, de akár voltak konkrét vételi ajánlatok, akár nem, ezek a kulisszák mögött zajlottak, s Chen úgy tűnik, nem adja be a derekát. Tovább kormányozza a cég hajóját a fordulat irányába, annak befejezéséig, s ebben roppant következetes.

 

 

Comments

Hozzászólás

Válasz erre

F